NyitólapSzVSCTámogatókElérhetőségElnökségLinkekKépek

2010. évi eredmények

2009. évi eredmények

2008. évi magyar eredmények
2008. évi nemzetközi eredmények

2007. évi magyar erdmények
2007. évi nemzetközi erdmények

2006. évi magyar eredmények
2006. évi nemzetközi eredmények

2005. évi magyar eredmények
2005. évi nemzetközi eredmények

Edzéstervek
Click for Top 100 rowing sites

A 2009. évi eredményeink.


Simon Béla - Juhász Adrián páros kapta a Kővári díjat
2009. december 16.

Mint ahogy az elmúlt években megszokhattuk, szerdán este is hatalmas érdeklődés kísérte Szolnokon a Kővári Tamás az Egészséges Életért Közérdekű Alapítvány gálaműsorral egybekötött díjátadó ünnepségét, amit az Aba-Novák Kulturális Központban rendeztek meg.
Immár tizenharmadik alkalommal adták át két sportember részére Szolnok legmagasabb elismerését a Kővári Tamás-díjat. Az elismerések emlékplakettből és az adományozást igazoló oklevélből állnak, mindezekhez pénzjutalom is társul. Dr. Magyar Attila, az Egészséges Életért Közérdekű Alapítvány Kuratóriumának elnöke jelentette be, hogy ebben az esztendőben az aktív sportolói kategóriában a Simon Béla-Juhász Adrián evezős páros kapja az elismerést. A fiatal evezős duó az idei U 23-as világbajnokságon ezüstérmet szerzett, a felnőtt kontinensviadalon ötödik lett, emellett felnőtt honi bajnoki címet is nyert ebben az esztendőben. A páros edzője Molnár Dezső, neki már volt egy Kővári-díjas tanítványa, méghozzá Szabó Kornél, aki hat évvel ezelőtt kapta meg az elismerést.

Az eddigi díjazottak 1997-től napjainkig

1997: Bertalan Imréné nyugalmazott iskolaigazgató, Kővágó Zoltán olimpiai ezüstérmes diszkoszvető.
1998: dr. Szentistvány József vívósportvezető, Ivánfi Brigitta magyar bajnok kerékpáros.
1999: Furkó Kálmán karatemester-sportvezető, Polónyi Tamás magyar bajnok atléta tízpróbázó.
2000: dr. Kaposvári Kázmér, a Víz- és Csatornaművek Koncessziós Rt. elnök-vezérigazgatója, Szellő Imre olimpiai ötödik helyezett ökölvívó.
2001: Nagy Imre triatlon-sportvezető, Uj Bianka világbajnoki bronzérmes aerobikversenyző.
2002: Kocsis István testnevelő tanár, atléta-mesteredző, Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok vízilabdázó.
2003: Urbán Lajos vízilabda-mesteredző, Szabó Kornél kétszeres junior evezős világbajnok.
2004: Acsay Attila kosárlabdaedző, sportvezető, Folláth Vivien világbajnoki aranyérmes kajakos.
2005: Mohi Zoltán válogatott vízilabdázó, edző, Karakas Hedvig kétszeres ifjúsági Európa-bajnok dzsúdós
2006: Lesskó László asztalitenisz-edző, sportvezető, Cziczás László kosárlabdázó, a bajnok és kupagyőztes Olaj KK csapatkapitánya.
2007: Polgár Ágnes testnevelő tanár, edző, Varga Tamás világbajnoki ezüstérmes ejtőernyős-versenyző.
2008: Hollóy Tamás súlyemelő-edző, sportvezető, Sarudi Pál világbajnoki aranyérmes kenus.
2009: Tóth Zoltán sportvezető, edző, a Simon Béla-Juhász Adrián U 23-as vb ezüstérmes evezőspáros.

Kővári Tamás díjazottjai 2009
Simon Béla - Molnár Dezső - Juhász Adrián

Az alábbi linkekre kattintva is elolvashatjátok a díjról szóló híreket:

http://www.mob.hu/
http://www.nemzetisport.hu/
http://www.telesport.hu
http://www.szoljon.hu/
http://www.xlsport.hu/
http://www.hunrowing.hu
http://www.sportforum.hu
http://sport.inews.hu/Egyeni_sportok_hu.html
http://www.mozgasvilag.hu
http://www.nupi.hu/
http://figyel.hu



Európa Bajnokság
Breszt, Fehéroroszország

A srácokra több, mint 12 órás út várt, míg elértek az idén otthont adó breszti evezős pályára, ahol az Európa Bajnokság küzdelmei zajlottak. Idén már begyűjtöttek egy ezüst érmet az U23 Világbajnokságon és idei is legalább döntőért utaztak.
Az első napon az előfutamban a harmadik helyen jöttek be a szerbek és a franciák mögött. Ez az előfutamot azok a szerbek nyerték (Stojic, Jagar) akiket a müncheni világkupa döntőjében maguk mögé utasítottak.
Mivel csak az előfutam győztese jutott be közvetlenül a döntőbe, ezért a Simon Béla és Juhász Adrián alkotta páros másnap a reményfutamban bizonyíthatott. Meg is tették. Követve edzőjük, Molnár Dezső utasítását, miszerint csak egy hellyel elégedett, megnyerték a reményutamot a lengyelek előtt, így ezzel a sikerrel bejutottak a döntőbe.
Vasárnap délelőtt 10.15-kor került sor a döntőre a lengyel, a francia, a szerb, a görög, a magyar és a német egységekkel. Azaz csak került volna, mert a lengyel egység technikai problémát jelzett, amit nem sikerült a rajt időpontjára elhárítani, így elhalasztották a futamot egy órával későbbre. Na de 11.15-kor már sikeresen elrajtoltak. Nagyon jól kapták el a rajtot a fiúk, de az első 500 méternél a negyedikek voltak. Szépen tartották az iramot a többi egységgel, melyből a görög és a szerb páros elhúzott, de csatáztunk a bronzéremért. A 2000 méteres pályán a célben az előkelő ötödik helyen értek célba, 23 századmásodperccel a lengyelek mögött, míg a versenyt ebben a számban a görögök (A. Gkountoulas és N. Gkountoulas) nyerték.
Gratulálunk a fiúknak, akik egy újabb lépést tettek a 2012-es londoni olimpia felé.

időeredmények a worldrowing.com oldalon
cikk az NSO.hu oldalán a döntő után a magyar csapat szerepléséről




Ifjúsági Világbajnokság
Brieve, Franciaország


Az első napon a fiúk (Novák, Vallyon, Vermes, Bártfai) a legerősebb előfutamba kerültek. Az 5 csapatból 2 jutott a középdöntőbe, a maradék a csütörtöki reményfutamokban küzdheti ki a továbbjutást. Bíztató jel, hogy az egyik legjobb időeredménnyel rendelkeznek az előfutamosok közül. A négyes 11:48kor száll vízre az ALG LTU RUS HUN SRB DEN csapatok társaságában. FOntos, hogy csak az első két helyezet jut a középdöntőbe. Szurkoljunk együtt a fiúknak!!!
http://www.worldrowing.com/index.php?pageid=116

Második nap az Ifjúsági Világbajnokságon.
A mai napi küzdelmek során a négyes a reményfutamban a középdöntőbe kerülésért lapátolt. Az algér ellenfél nem ment fel a rajthoz, így az 5 induló közül (mint a másik reményfutamban) kellett megszerezni az első két hely valamelyikét. Nagyon szoros küzdelemben csak az utolsó métereken dőlt el, hogy sajnos a magyar egység a C döntőbe kerül. a C döntőre pénteken 17:25kor kerül sor. az ellenflek pedig a szerb, horvát, kínai, dán és lengyel egységek lesznek.
Élő közvetítés a futamról: www.worldrowing.com/index.php?pageid=116




Hatalmas küzdelem az U23 Világbajnokság döntőjében
Racice, Csehország, 2009.07.26.

A szolnoki evezősök, Juhász Adrián és Simon Béla remekeltek a világbajnoki döntőben a kormányos nélküli kettesek versenyében. A srácokat csak az görög egység előzte meg, akik már tavaly is világbajnoki címet ünnepelhettek, illetve ők tartották eddig a hivatalos világcsúcsot. Ezt a világcsúcsot Adrián és Béla 1 mp-cel közelítette meg a döntőben, de még ez is kevés volt sajnos a győzelemhez. A magyar egység végig a második helyen evezve ért célba úgy, hogy nem kisebb ellenfeleket előztek, mint olimpiai negyed helyezett németeket, akik csak az ötödikek lettek.
Simon Béla a következőket nyilatkozta a futam után: "A célkitűzésünk a dobogóra kerülés volt a világbajnokság előtt, de a középdöntőben látva a görög egység mennyire elfáradt, azt gondoltuk még nyerhetünk is. De a döntőben kicsivel erősebbek voltak, mint mi, és nem voltunk képesek követni őket 1000m után. Mindazon által nagyon boldogok vagyunk, mert ez eddigi legfényesebb sikerünk. Legközelebb elkapjuk őket! "
Edzőjük, Molnár Dezső elégedett a fiúk teljesítményével és bizakodva vág neki az Európa Bajnokságnak, ami szeptemberben lesz a belarusziai Brest-ben.
A harmadik szolnoki legény Vinkó Gáspár, a kormányos nélküli négypár evezősök versenyében a 16. helyen ért célba Szabó Dániel, Csankó Péter, Széll Domonkos összeállítású hajóban.

u23_wc
Simon Béla - Molnár Dezső - Juhász Adrián

Képek az eseményről egyben itt tölthetőek le >>> (.zip fájl)

Kép1>>>
Kép2>>>
Kép3>>>
Kép4>>>
Kép5>>>
Kép6>>>
Kép7>>>

Sajtófigyelő:

cikk a Figyelő hasábjain >>>
cikk a Szoljon.hu oldalon >>>
cikk a Sportforum.hu oldalon >>>




"Lefejezték a szolnoki evezős csapatot"
110. Országos Evezős Bajnokság
Szeged 2009. július 17-19.
A Gróf Széchenyi István Evezős és Kajak-Kenu pálya

Hétvégén rendezte a Magyar Evezős Szövetség 110. bajnokságát. A Tisza Evezős Egylet-Sportiskola 57 fővel képviseltette magát a versenyben.
Teljes írás itt olvasható >>>




Hatalmas siker a müncheni Világkupán!
2009. június 19-21.
Simon Béla és Juhász Adrián (edzőjük Molnár Dezső) fantasztikus evezéssel fiatalkoruk ellenére 5. helyen értek célba a vasárnapi döntőben. Csak olyan egységek végeztek előttük, akik már most élő olimpiai bajnokok evezésben, több világverseny dobogós helyeivel hátuk mögött! Illetve a megvert szerb páros sem kevesebb érdemmel bír, mint a tavalyi pekingi olimpiai 7. helye, így nagy érdemmel bír az eredményük.
A srácok egy jól felépített pályán 6:51,20 időeredménnyel futottak be.

Simon Béla Jr
Juhász Adrián



ORV - Olimpiai Reménységek Versenye
Racice, Csehország, 2009. május 22.

Csehországban rendezték az Olimpiai Reménységek Versenyét, ahol 6 serdülő sportiskolás versenyző képviselhette Szolnokot, illetve a magyar színeket. Három hajóegységben voltak versenyzőink érdekeltek, női és férfi kormányosnélküli négyesben illetve férfi kormányosnélküli kettesbe.

Eredmények:
Férfi serdülő kormányosnélküli kettes: 2. hely
Rácz Milán-Gregor Zsolt
Női serdülő kormányosnélküli négyes: 2. hely
Molnár Barbara-Erdélyi Zsófia( Szolnok)-Nagy Bernadett-Mészáros Alida (Győr)
Férfi serdülő kormányosnélküli négyes: 2. hely
Nagy Árpád-Novák Zsombor( Szolnok)-Füge Krisztián-Baka Sándor (Szeged)


Ifjúsági Nemzetközi Evezős Verseny
Racice, Csehország 2009. május 23-24.

3 fő szolnoki ifjúsági versenyzővel vettünk rész a nemzetközi versenyen, ahol is a csapatok Világbajnokság előtti tesztelése folyt illetve a kérdéses csapatok közötti válogatók zajlottak, mint a női kettőpárban 3 magyar csapat is vívott az elsőségért. Kettő számban voltunk érdekeltek, mégpedig férfi ifjúsági kormányosnélküli négyesben ahol egy nagyon szoros versenyben (1,45 másodperccel) maradtak alul a csehekkel szemben. Versenyzőink Vallyon Bence és Novák Edvin a két győri fiúval az oldalán nagyon harcosan küldött mind az előfutamban mind pedig a döntőben. Számukra a következő megmérettetés Bled lesz Szlovéniában ahol hasonló eredményt várunk a csapattól hogy a Világbajnokságra utazhasson. A másik egység a már fent említett női kettőpár ahol szolnoki érdekeltségben Abid Syham és Szekér Júlia (Győr) 5. helyen végzet és egyben a 2 magyar csapat mögött így Ők a női nyolcast fogják a továbbiakban erősíteni.

Eredmények:
Férfi ijúsági kormányosnélküli négyes: 2. hely
Vallyon Bence-Novák Edvin( Szolnok)-Bárfai Péter-Vermes Péter (Győr)
Női ifjúsági kettőpárevezős: 5. hely
1, Németország, 2, Magyarország (Baja) 3, Csehország, 4. Magyarország (Szeged-Csepel) 5. Abid Syham (Szolnok)-Szekér Júlia (Győr)

Felkészítők: Tóth Frida és Molnár Dezső edzők


Nemzetközi verseny Essen
2009. május 14-16.
1 arany, 1 ezüst és két bronzérem a szolnoki versenyzők mérlege
Cikk a Nemzetisport hasábján >>>

Az Essen-i Regattán 5 csapat képviselte hazánkat, és közülük az első napon, szombaton a Csepregi Gábor, Rácz Róbert Bence, Markgrúber Balázs, Kondér Barna összeállítású könnyűsúlyú négypárevezős egység a felnőttek mezőnyében második lett.

A többiek a saját korosztályukban szálltak vízre: a Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes arany-, a Bartha Zoltán, Veréb Dávid, Forrai Dávid, Dumitrás István könnyűsúlyú négyes ezüst-, a Széll Domonkos, Csankó Péter, Vinkó Gáspár, Szabó Dániel négypárevezős pedig bronzérmet szerzett.

Vasárnap a felnőttek között Simon és Juhász harmadikként, a férfi könnyűsúlyú négypár pedig ismét másodikként zárt, míg az U23-asoknál a férfi négypár második lett.

A szolnoki versenyzőket Molnár Dezső készítette fel, aki elégedett volt a srácok teljesítményével.


Dr. Simády Béla Nemzetközi Verseny
Szeged 2009. május 1.
(Elégedett mosoly a szolnoki edzők arcán! Teljes cikk >>>)



A 2008. évi nemzetközi eredményeink.
A 2007. évi nemzetközi eredményeink.
A 2006. évi nemzetközi eredményeink.
A 2005. évi nemzetközi eredményeink.